Haladás FC–Király SE 3–0 (1–0)
Szombathely, Haladás Sportkomplexum, 1957 néző, vezette: Bana.
Haladás FC: Senkó – Tasnádi, Tamás, Frák, Kővári (Simon, 65.)– Szakály, Batai (Szegedi, 56.), Krán (Mihály, 69.)– Moharos (Bukovics, 56), Orbán, Juhász. Vezetőedző: Simon Ádám.
Gólszerzők: Kővári (44.), Juhász (60.), Szakály (72.).
NB III-as, sőt, NB II-es szinten is nagyon sokan voltak kíváncsiak a két szombathelyi együttes összecsapására – csaknem kétezren látogattak ki a Haladás Sportkomplexumba.
Mindkét csapat nagy lendülettel kezdett, a nagy meleg ellenére jó iramú volt a meccs. A 19. percben Juhász bal oldali beadása Orbán feje, majd Moharos lába mellett is elsuhant. Fokozatosan fölénybe került a Haladás, a zöld-fehérek jobbról-balról is próbálkoztak. A játék a Király SE térfelén folyt. A 40. percben jobb oldali beadás után Krán fejelt 13 méterről a felső léc fölé. A 44. percben aztán egy kipattanó labdát Kővári jobbról, 22 méterről a jobb sarokba lőtt (1–0).
Szünet után az 50. percben Németh Gergő 19 méteres, bal sarokra tartó lövését tolta ki Senkó. A 60. percben Krán remek labdával indította a jobb oldalon megugró Juhászt, a támadó bevezette a labdát a tizenhatoson belülre, majd 12 méterről kilőtte a hosszú, jobb sarkot (2–0). Kicsit leült a mérkőzés, a vendégek kétgólos hátrányban többet kockáztattak, de nem sikerült helyzetbe kerülniük. A 72. percben Orbántól Bukovicshoz került a labda, a támadó lövését védte a kapus, az akciónak azonban még nem volt vége. A labdát Mihály Dániel kaparintotta meg, lekészítette Szakály Attilának: a Haladás kapitánya 19 méterről kilőtte a bal sarkot (3–0). A 85. percben Juhász balról, éles szögből elvégzett szabadrúgása zúgott el a felső léc felett.
Sportszerű mérkőzésen a Haladás végig kezdeményezőbben futballozott, több helyzetet alakított ki és ilyen különbséggel is megérdemelten nyert.