Augusztus 29-én, szombaton első alkalommal rendezik meg a MOVE–Szombathely Sunset Runt. 6 és 10,5 kilométeren, valamint félmaratoni és maratoni távon is rajthoz állhatnak a felnőttek. A verseny különlegessége, hogy a futók alkonyatkor, majd az esti fényekben Szombathely számos ismert helyszínét érintik, az útvonal több pontján pedig zenei, kulturális és látványprogramok várják őket és a szurkolókat.
A hagyományteremtő szándékkal életre hívott rendezvény névadó főtámogatója a MOVE Egészség- és Sportközpont. A 19 órás kezdésnek köszönhetően a hosszabb távok résztvevői a naplementéből az éjszakába futnak bele.
A Haladás FC is részt vesz a versenyen! Mivel másnap bajnokit játszik a csapat, ezért a kerettagok értelemszerűen nem indulnak. A szakmai és technikai stáb csapatban teljesíti a maratoni távot! Keringer Dia rögtön a felét (21,1 km), Michiel Buursma és Csendes Ádám két további negyedet (10,5 km), míg az utolsó 2 kilométeren Simon Ádám, Catalin Azoitei és Keringer Zsolt is csatlakozik a társasághoz, hogy együtt érjenek be a célba.
A médiastábból Sütő Dániel a 6 km-es egyéni távot küzdi le!
Köszönjük előre is, hogy szurkolóink itt is támogatnak bennünket, nagy lelki pluszt jelent!
Legyen szó futballról vagy futásról, a sport összeköt bennünket. Mozogjunk együtt Szombathelyért!