Dezamits Dominik: „Mentálisan nehezebb átvészelni a sérülést”

2026.09.09. 19:46

Sikeres operáción van túl Dezamits Dominik, együttesünk jobbhátvédje. Elmondása szerint nemcsak fizikailag, hanem mentálisan is komoly kihívást jelent számára ez az időszak. A csapat teljesítményére ugyanakkor nagyon büszke.

– Az orvosom elmondása szerint jól sikerült a műtét, szerencsére minden rendben zajlott, bár kiderült, hogy kicsit más sérülésem volt, mint amit az MR mutatott. A térdemben a porc nem vált le, hanem megrepedt, így a doktor úr visszavarrta. Emiatt – sajnos – több kihagyás vár rám, mint amivel eredetileg kalkuláltunk… Jelenleg még mankóznom kell, a fájdalmaim viszont már enyhébbek. Őszinte leszek: mentálisan nehezebb átvészelni egy ilyen sérülést. Hatalmas köszönet a stábtagoknak és a csapattársaknak, mert mindenben segítenek, ez pedig rengeteget jelent számomra. Egyelőre még egyáltalán nem terhelhetem a lábamat, utána kezdődik a fokozatos rehabilitáció. Pontos visszatérési időpont nincs, de azon vagyok, hogy minél előbb újra pályára léphessek – mesélte Deza, aki elismerően szólt a gárda teljesítményéről.

– Úgy gondolom, jól kezdtük a szezont, és természetesen ezt a formát szeretnénk tovább folytatni. A célunk egyértelmű: tavasszal feljutni a második vonalba. Bízom benne, hogy a jó kezdést végig tudjuk vinni, és májusban együtt ünneplünk a szurkolóinkkal – fogalmazta meg várakozásait csapatunk védője, akinek mielőbbi teljes felépülést kívánunk.

#aHaliMiVagyunk