Bukovics András a nyáron érkezett Pécsről együttesünkhöz: a Sopron ellen kulcspasszt osztott ki, a Tihany ellen pedig már gólt is
szerzett.
A középpályás remekül érzi magát Szombathelyen.
– Azt hiszem, tökéletes döntést hoztam a nyár elején, amikor elfogadtam a Hali ajánlatát. Befogadó közösségbe érkeztem, így a beilleszkedés sem okozott problémát. Az első benyomásaim nagyszerűek. A Sopron ellen csereként léptem pályára: benyomtuk őket a kapu elé, domináltunk, ám a győztes találatot végül nem sikerült megszereznünk. Aztán először a múlt szombaton voltam kezdő Tihanyban. Amit megbeszéltünk, a szakmai stábbal, azt igyekeztünk visszaadni: a gólomnál is ez történt, tudtam, hogy hova kell érkeznem. Mivel a szerdai meccsünk elmarad, így vasárnap szerezzük meg az első bajnoki győzelmünket – jelentette ki határozottan a zöld-fehérek 17-ese.